A repülős szakma nem jár átlagos életvitellel. Ezen bejegyzésem idején például elmúlt déli 12, én pedig nem rég keltem fel, mert tegnap éjjel 3 órakor értem haza egy oda-vissza London-Luton járatból. Terveztem ugyan, hogy a ma reggel 10 órás aerobic órán részt veszek a közelemben lévő mozgásközpontban, de egyszerűen képtelen voltam kikászálódni az ágyból hat óra alvás után, ami igazából nekem eddig sosem volt kevés a pihenéshez, de amióta repülök sokkal fáradtabb vagyok és néha simán alszok 12 órát is. Ahogyan az éjszakai hazaérkezés, a kora reggeli felkelés is gyakori egy sztyuvi menetrendjében, ami szintén éjjel három órás ébresztőt jelent. Ezt hívom én "pékek és sztyuvik" jelenségnek, ugyanis eme sötét órán az átlagos ember a lóbőrt húzza, maximum bulizik még valahol, és az egyetlen autó a taxin kívül mely látható ilyen tájt az utakon, az a pékárus. Emlékszem az első munkanapomra mely pontosan egy hónapja volt. Épp igyekeztem a lakásom közelében lévő felvevő pontra ahol a reptéri kisbuszos sofőrünk vár rám amikor reggeli járatom van, és amikor a pékárus kocsi közelébe értem annak sofőrje fejbiccentéssel köszöntött jó reggelt és ezzel együtt üdvözölt a korán kelők világában is.